Fazekasműhely

Felsőörs egyetlen és talán első fazekasa vagyok. Kamaszkorom óta hobbim a kerámia készítés, de az élet két évtizedre a mérnöki pályára sodort. 2021-ben azonban az íróasztaltól végleg átültem a fazekaskoronghoz.

Fazekas szakmunkás bizonyítvánnyal, fazekas oktató és népi játszóház vezető képesítéssel rendelkezem. Az egyszerű népi kerámiákat szeretem, alkotásaimban keresem a kompromisszumot a múlt értékei és a jelenkor igényi között. Műhelyemben a hagyományos népi kerámiák mellett, magas tűzön égetett modern tárgyak is készülnek. Küldetésem a népi fazekas hagyományok éltetése és továbbadása, valamint az alkotás adta öröm megosztása minél több emberrel.

Az érdeklődők számára nyitott műhelyemben fazekas foglalkozásokat tartok kicsiknek és nagyoknak. A párhuzamosan futó felnőtt és gyerek szakköreimbe, a nyári táborokba, és kiscsoportos foglalkozásaimra folyamatosan lehet jelentkezni. Ha időm engedi kitelepülő fazekas bemutatók és játszóházi foglalkozások tartását is vállalom.

A műhelyem egy menedék a felgyorsult világból érkezők számára, nálam lehetőség van elmélyültén alkotni, a kávészünetben pedig a világ dolgait a helyére beszélni.

Aktuális kézműves foglalkozásokkal kapcsolatban keressenek bátran emailen, telefonon, vagy a @bárokertialkotóműhely facebook oldalán.

Elérhetőségek

Dr. Pásztor István
fazekas

barokertialkotomuhely@gmail.com Tel: +36/30/158-79-88

Rólunk mondták:

"Nagyon szuper volt a tegnapi első korongozás, nagyon várom a többit is! :)" (Kocsi Szilvia, Pécsely) "Tudását igyekszik megosztani, többféle módszert is megmutat. Mindenki saját ritmusában fejlődhet azzal a módszerrel, amelyik közelebb áll személyiségéhez. Odafigyel a munkánkra, dicsér, javasol. Együtt örül velünk, ha jól sikerül egy-egy darab. Sokat tanulhatok ebben a környezetben, amiért hálás vagyok!"" (Keresztes Tünde, Lovas) "A legjobb fej fazekas, akit ismerek. Lelkesedése ragadós, türelmes, empatikus és vicces is:-) A hely csuda jó, a társaság kiváló. Jó szívvel ajánlom." (Cserháti Gabriella, Felsőörs)